A Biblia újszövetségi részének talán legszebb sorai, amelyekben Jézus a gyermekekről, azok szeretetéről és tiszteletéről szól, ami az Írásban többször is előfordul. Ezzel egy időben keményen elítéli azokat, akik a védtelen kicsiket megbotránkoztatják és félrevezetik.

A tanítványok versenyeznek, hogy ki lesz a legnagyobb a mennyek országában. Jézus erre egy gyermeket hívott oda, és rámutatva így szólt:

„Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, és nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyermeket az én nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.” (Máté 18,1-6)

 Egy másik helyen, Márk könyvében (10,15-16; 9,42):

”Hagyjátok mondotta –, hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket, ilyeneké a mennyek országa. Igazán mondom nektek, aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy gyerek, nem jut be oda. Azután ölébe vette, és kezét rájuk téve megáldotta őket.”

A Biblia ezen megrendítő sorai juthatnak eszünkbe, amikor egy-egy botrányos, szexuális tartalmú televíziós műsor kapcsán a gyermekes szülőkben fellángol a féltő, óvó szeretet. De ugyanezen aggodalmak izzhatnak fel bennünk, amikor nap, mint nap, óráról órára, ömlesztve, mint a csapból a víz, áramlik a gyermekek felé papíron és elektronikus úton, mobiltelefonon, interneten, televíziós csatornákon, reklámokon, tableteken keresztül, ellenőrzés nélkül a hamis szexuális inger áradat. A kicsinyeket érő korai szexuális, félrevezető ingerek hamis képet sugallnak a testiségről, a szeretetről. A keresztény/ keresztyén, zsidó, de a többi világvallások értékrendjében a szexualitás Isten ajándéka, amellyel a házastársak egymást megajándékozzák, házasságukat megünneplik. Ugyanakkor nyitottak az élet továbbadására. A korai szexuális behatások, nem beszélve azok sokszor silány, közönséges voltáról, torz képet adnak a testi kapcsolatról. Arra buzdítják a gyermekeket, hogy idő előtt, a felelősségtudat kifejlődése előtt, alapvető ismeretek nélkül kezdjenek szexuális életet. Ezen gyakorlat velejárói a fertőzések, melyeket sokszor nehéz, vagy lehetetlen kezelni, a meddőség, koraszülés, terhesség megszakítások, lelki sérülések, és azok életre szóló következményei, családok felbomlása, végső soron a demográfiai krízis. Ennek megelőzése, a felvilágosítás az állam, iskolai, civil, egészségügyi és egyházi intézmények együttes fellépésével lehetséges. Nem sok időnk van hátra!

Dr. Hencz Péter

Gyermekorvos, Szeged