Három Királyfi, Három Királylány

Hazánk katasztrofális demográfiai helyzetben van, drámai a lakosság lélekszámának csökkenése, többen halnak meg, mint amennyien megszületnek. Kevés vigasz, hogy egész Európa hasonló súlyos nehézségekkel küzd. Tragikus 20. századunk: világháborúk, Trianon drasztikusan lecsökkentette hazánk lélekszámát. (Óvatos becslések szerint, ha nem lett volna Trianon, ma 30-36 millióan lennénk!). A török pusztítást, amint arra feledhetetlen kultuszminiszterünk Klebelsberg Kunó is rámutatott, a magyar anya termékenységének köszönhetően tudtuk túlélni: családonként 8-12 gyerek is napvilágot látott. Ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetet tartani tudjuk a 21. században, családonként 4 gyerek vállalása szükséges.
A súlyos helyzetünk orvoslására alapította a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalmat a most elhunyt nemzetközi hírű kutató, Kopp Mária, a SOTE Magatartástudományi Intézetének orvosprofesszora. A mozgalom több évtizedes tudományos munkásságának eredményein alapul. A mozgalom neve a magyar népmesékben lakozó azon népi hiedelmen alapul, hogy harmadik gyermek okosabb és sikeresebb, mint előző testvérei. Célja, hogy a fiatalok által megálmodott gyermekek meg is szülessenek.
Az európai nemzetek közül a magyarok a leg-gyermekszeretőbbek! A párok közül nem akar gyermeket 2,5%, egyet 11,3%, kettőt 60%, hármat 20,7%, több mint hármat 5,5% akar. Átlagosan 20 házaspár 54 gyermeket szeretne. Sajnos a kívánságból kevés realizálódik: 20 házaspárnak 26 gyereke lesz. Adókedvezményekkel kell ösztönözni a fiatalokat minél több gyermek vállalására. Feltűnő, hogy a magasabb iskolai végzettségűek, diplomások között kevesebb gyermek születik. Megfelelő intézkedésekkel kell ösztönözni a fiatalokat, hogy a karrier és a gyermekvállalás összeegyeztethető legyen. Ezt szolgálhatná a részmunkaidősök számának növelése, otthonról elvégezhető távmunka, távoktatás. A részmunkaidőben foglalkoztatottak száma nálunk igen alacsony, 4,5%, Hollandiában 60-70%. Vállalati, intézményi bölcsődék segítséget jelenthetnek. Ma már könnyen megvalósítható, hogy gyermekes fiatalok összefogva családi bölcsődéket hozzanak létre. Idősek, nagyszülők szívesen segítenek a gyermekek ellátásában, így bébiszitterek mellett dédi-szitterek is lehetnének. Fontos, hogy a párok bízzanak egymásban. Nehézséget okoz, hogy a családra vágyó fiatalok nehezen találnak egymásra. Hollandiában mozgalmak segítik a fiatalok egymásra találását. Ma az együttélések száma megközelíti a házasságokét. Ezen kapcsolatok kevésbé tartósak, kevesebb gyermek születik. Az 1940-es években, háborútól terhelve, 180-190 000 születésből 8% született házasságon kívül, az utóbbi években 90-96 000 születésből alig kevesebb, mint 50%. A gyermekre vágyó fiatalok a kiszámítható adópolitikát hiányolják. A súlyos népesedési helyzet orvoslása csakis együttes, állami és önkormányzati segítséggel, egyházak és civil szervezetek bevonásával lehetséges. Sokat tehetnek az egyházak a házasságra való felkészítéssel, egymást támogató házaspárok csoportjainak szervezésével. (pl. Házas Hétvége Mozgalom). Az Egyesült Államokban indult el az a mozgalom, mely zászlajára „Tisztán az oltárig, hűségesen a sírig” jelmondatot tűzte. A családi életre való felkészítésben rengeteget tehetnek az iskolák. Hazai egyházi kezdeményezés, hogy a plébániákon, családi házakban nem csak az elhalálozást jelző fekete zászló jelenjen meg, hanem az újszülöttek megérkezését hirdető örömnek a jele, a baba-zászló is.

Dr. Hencz Péter
orvos