Isten kis szegénye, Assisi Szent Ferenc

A katolikus egyház október 4-én, égi születésnapján emlékezik meg egyik legnagyobb alakjáról, Assisi Szent Ferencről. 1182-ben Assisiben született jómódú posztókereskedő fiaként, aki vagyonának megsokszorozását várta fiától. Fiatalként fényes lovagi jövőről álmodozott, és élte kora ifjúságának vidám, kicsapongó életét, mígnem egyszer imája közben a megfeszített Jézus szavai csendültek fel: „Ferenc, menj, építsd fel hajlékomat, hisz látod, csaknem romokban hever”, utalva az alapjaiban düledező egyházra. Ferenc életében alapvető változások történtek. Elhagyott mindent, gazdagságot, társadalmi megbecsülést, vagyont, és a nincstelen Jézus nyomába szegődött, elkötelezve magát a legszegényebbek, legnyomorúságosabbak, betegek szolgálatára. Hatására ezrek váltak követőivé, egymással versenyezve a jócselekedetekben, szegénységben. 1210-ben engedélyezte a hatalmas III. Ince pápa a „kisebb testvérek” számára a szerzetesrend megalapítását, mely rohamosan, évek alatt meghódította a világot. Köszöntésük Pax et Bonum! Az Úr békéjét és áldását! Ferenc 1223-ban a grecciói erdőben állíttatta fel az első betlehemi jászolt. 1224-ben kapta meg Jézus szent sebeit (stigmatizáció). Hosszas szenvedés után 1226-ban tért vissza teremtőjéhez.
A ferences rend lélekszámban a leghatalmasabb a szerzetesrendek között. Rendje az evangéliumra, a legkisebbek szolgálatára épül.
Hazánkban II. Endre uralkodása alatt jelentek meg, IV. Béla királyunk is a rend tagja volt. Felbecsülhetetlen szolgálatot tettek a magyar anyanyelvi kultúra megteremtéséért, a kódexeink nagy része íróműhelyeikből került ki. Oroszlánrészt vállaltak a török elleni harcokban. A ferences Kapisztrán Szent János Hunyadi János hűséges társa volt a nándorfehérvári győzelem kivívásában. Többször megfordult Alsóvároson, ahol a szerzetesek megtelepedtek, és templomukat 1503-ra készítették el. A 150 éves török uralom alatt sorsközösséget vállaltak az üldözöttekkel. Innen származik a barát elnevezésük is. Ők terjesztették el a paprika termesztését is Szegeden. A Ferencesek O. F. M. (Ordo Fratrum Minorum) családja az idők folyamán több ágat hajtott, városunkban a Kapisztrán rendtartomány telepedett le. Ismertebb ferences rendiek Böjte Csaba Erdélyben, Bálint Sándor és Mádl Ferenc, mint világiak. Szentatyánk, a pápánk is Assisi Szent Ferenc követőjének vallja magát, ezért is vette fel a Ferenc nevet.

Dr. Hencz Péter